Egységes riasztás miatyánk szüksége egy nőt

A szokott, triviális történet. Az ideál, a szép hölgy, nagy veszélybe keveredik, s abból őt a másik ideál, a hős, kiszabadítja; azután a hála érzetéből kifejlődik a szerelem, végül egymáséi lesznek s az emberi lehetőség határáig boldogok. A rendkívüliségek tetszenek. Érdekkel olvassuk a történeteket, a miket a költők irnak arról, hogy mi lesz a halál után? Laknak-e még a holdban is emberek?

Igenis laknak. Annak az egyik oldalán még van valami zöld, s a virányon öröm és szomorúság. Ezt ugyan inkább illett volna egy «Előszóban» elmondani: ott senki sem olvasta volna el, s nem lett volna az olvasó figyelmeztetve rá, hogy itt egy fölöttébb unalmas történettel lesz dolga, a mi nem fogja megtéríteni a ráfordított fáradságot.

A veszélyes helyzet a következő: Képzeljünk egy olaszországi vasuti állomást tavaszán, a melybe egy más vonat megérkező vendégeinek kell átszállítkozni, a kiknek a fülébe ezt a halálitéletet mennydörgik: «due minute!

Két úrhölgyet, meg egy urat nagy sietséggel tolt fel a kalauz egy zöld kocsi börtönajtaján, a kik csak akkor vették észre, hogy hol vannak? Heten ültek már a waggonban: mind férfiak és olaszok, némelyek olyan szivart szívtak közülök, a melynek a füstje savanyú; pálinkát már korábban ihattak s az a fokhagymás heringre nagyon jól eshetett, s nehányan közülök aligha bagaria csizmát nem hordtak a lábukon.

Az újon érkezőkről tudomást sem látszottak venni; valami heves vitatkozást folytattak fenhangon mindannyian. Az újonérkezettek egységes riasztás miatyánk szüksége egy nőt protestáltak a kényszerhelyzet ellen. A két úrhölgy közül az egyik nagyon fiatal volt, a másik valamivel idősebb. Az idősebb hölgy megragadá a kalauz karját s haragosan mondott neki valamit először németül, azután francziául, — minek az a büntetése itt, hogy senki sem felel rá: — azt akarta kifejezni, hogy itt már heten ülnek.

A kalauz egy automat közönyösségével mutatott a waggon falán olvasható feliratra «per dieci persone». Itt tíz embernek kell elférni. A kalauz nem csekélyebb kiváncsisággal nézte legmegfelelőbb alkalmazás know a mutatott tárgyat, mintha az úrhölgy azt mondta volna neki, hogy íme itt van egy scarabæus a Pharaók sírjából!

Furcsa állat! Mit volt tenni? Az egyik hölgynek le kellett ülni az egyik series férfi közé, a másiknak a másik közé, s megnyugodni a sorsában. Hanem a velük jött férfi úgy látszik még küzdeni akart a gondviselés ellen. Neki sehogy sem tetszett a maga helye két disznókereskedő között; maga is elég köpczös ember volt.

Azzal fölkelt, leszállt a waggonból, sietett az állomásfőnököt fölkeresni. Az ott sétált a perronon, hátratett kezekkel, katonás egyenruhában. Az utas elkezdte neki magyarázni a dolgot.

Ő már tudott olaszul, ha mindjárt keverte is egy kicsit latinnal és francziával. Elmondta az illustrissimónak, hogy ő és még két hölgy az első helyre váltottak jegyet egész Bolognáig; ez a nemzetközi törvények szerint jogot ád még az idegennek is, minden konzuli közbenjárás nélkül ugyanazon első helyi waggonnak használatára.

Ennek daczára őt s még két úrhölgyet betuszkoltak erővel egy már korábban elitélt gonosztevőkkel teljes másodosztályu börtönbe, a mi ellenkezik a magyar Tripartitum primæ nonusával, mely szerint magyar nemest birói itélet nélkül bebörtönözni nisi in flagranti nem szabad; s minthogy az angol Habeas Corpus acta is a mellett bizonyít, hogy minden ember birja a maga testét, s másnak az ölébe ne üljön vele, annálfogva kér egy elsőrendű waggont felnyittatni.

Az illustrissimo úgy nézett a debacchálóra, mint a hogy nézne rá a padra kifektetett eleven tintahal két nagy szemével, ha annak magyarázta volna a dolgot, s épen úgy nem felelt neki rá semmit, mint a hogy az nem felelt volna. Hanem a helyett a fülébe ordított hátulról a kalauz, egy hatalmas hangkifejtéssel előadott szót: «Partenzaaaa! Mert az olasz még a csengetésben is takarékos, a második csengetésnél már fut a kerék.

A megriasztott úr erre ijedten futott vissza az elhagyott waggonhoz, de alig talált bele; mert az alatt, míg ő leszállt a szóbeli tárgyalásra, a kalauz még három új vendéget tolt be a ketreczbe: azok egy katonaiskola nagy kamasz növendékei voltak, az egyik mindjárt leült az üresen hagyott helyre, a másik kettőnek állva kellett maradni; azok hát nem tehettek okosabbat, mint hogy a két közéjük szorult hölgyre mondogattak fönhangon sikamlós élczeket, dévaj nevetéssel.

A visszakerült úr már épen tizenharmadik lett volna, a mi nagyon baljóslatú szám, kivált egy vasuti coupéeban. Pedig a táskája, köpönyege már ott volt: az volt a hazája. A hölgyek kétségbe voltak esve.

Az uti társ dühében magyarul kezdett beszélni. Ekkor valaki megrántja a könyökét hátulról s szintén magyarul szólítja meg: — Polgártárs! Soh se hevítse ön fel a vérét. Nem oráczió kell ide, hanem baksis. A due minute csak az utasoknak szól, a vonat ki nem kászolódik innen fél óráig.

A két hölgy e megszabadítást nem kevesebb hálával fogadta, mint a minővel Andromeda fogadta Perseus segélyét s a mint e rettenetes fegyintézetből kiszabadíták őket s átszállították, most már szolgálatkészszé, beszédessé, nyájassá vált kalauzok egy kényelmes, tágas és tiszta első osztályú coupéeba, az ellentétek szerencsés combinatiója folytán még e ismerkedés orf jelentékenységet nem igérő helyzetben is megtalálták bizonyos nemét az érdekeltségnek.

Tulajdonképen még semmi hálával sem tartoznak a közbelépettnek; mert hisz az saját érdekében nyittatta fel a rezervált üres coupéet — s ők csak jogos helyüket foglalták el benne; de azt mégis el kellett ismerniök, hogy a gyors szinpadi átváltozás az ő rendezői érdeme. Még a kalauz is szerepet cserélt egyszerre, s az automatból érző szivű ember lett, ki a hölgyek számára frissítőül narancsokat hozott, s kikereste azok közül a piros bélüeket, s azontúl mindig az ő waggonablakuk előtt mászkált végig, egységes riasztás miatyánk szüksége egy nőt bemosolygott rajta, vagy felült a waggon tetejére s barcarolát énekelt.

A két hölgy egymással szemközt helyet foglalt a zárt ablak előtt, míg azon oldal szélső ülései, a hol a kocsit nyitogatják, a két úr számára maradtak, s azoknak egyikébe a kiséretet képező hazafi elhelyezte magát. Az a másik, a ki e kényelmes erősséget mindnyájuk számára kivívta, még odalenn maradt: valószinűleg sokkal jobban érdekelte az, hogy a szivarját végig kiszívhassa, mint hogy ismeretlen utitársnéival ismeretséget kössön, s bevárta, míg a másodikat is elcsengetik, akkor a szivarját odaajándékozta a facchinonak, s már indult a vonat, mikor felugrott a lépcsőn s a furfangos zárt nagy tudománynyal bezárta maga után.

Azután levette uti sipkáját s letette maga mellé.

Azt is csak azért tette talán, mert melege volt a fejének. Olyan sűrű és erős haja volt, hogy szerteszét állt a fején minden irányban. Egész arczán valami szokatlan fajjelleg volt kifejezve, széles kidomboruló homloka, erős, sűrű perzsa szemöldökei, s azokhoz egészen malayi metszésű szemei, tiszta kék svéd szemszivárványokkal, egyenes görög orra, felvetett felső ajkának sémita jellegű csigavonala, míg kétfelé osztott állán volt valami lengyeles, mintha öt-hatféle nemzetnek az eszménye volna benne összekeverve s mégis valamennyi egy összhangzó egészszé egyesítve.

Fiatal ember volt még; kevés bajusz az ajkán s csak a felső arczán valami ütköző szakáll. A szemközt ülő utitárs igazi magyar typus volt, zömök, erőteljes alak; barna piros arczczal, kifent bajuszszal, a minek a pödörgetésével nagyon sok tennivalója volt mindig. A két hölgy közül a fiatalabbnak az arcza a sűrű kalapfátyol alá van rejtve, mely csak a classikus remek körvonalakat engedi kivenni, a másik azonban egész szabadelvűséggel hátracsapta a kalapja fátyolát egységes riasztás miatyánk szüksége egy nőt hajfürteiről, s egy őszinte, kigömbölyödő arczot enged a közszemlének, melynek beszélő vonásai kárpótlást szereznek az ajkaknak, a miknek nehezükre esik az a hallgatás, a mire jónevelésű ember kötelezve érzi magát, mikor egy idegen lép a közelébe, a kivel önkénytelen együtt kell maradnia.

A férfi kisérő igen nyügösködő utitárs volt. A megindulás első perczében azt mondá átellenesének, hogy ő nem tud háttal a mozdonynak ülni, rögtön tengeri betegség előjeleit érzi magán. Egységes riasztás miatyánk szüksége egy nőt fiatal ember aztán megkinálta a maga helyével, hogy cseréljenek. Mikor az megvolt, akkor meg azon panaszkodott, hogy a légvonat egészen a szeme közé hordja a kőszénfüstöt, meg kell vakulnia.

Ügyfélfogadás

Akkor a fiatal ember azt ajánlotta, hogy húzzák föl a kocsiajtó ablakát. Arra meg az a baja lett, hogy meg kell az embernek fulladni ebben a ketreczben! Akkor aztán a telt arczú hölgy, azzal a még most jól illő kellemes kettős tokácskával, kelt fel a helyéről, a tisztelt úrral cserélni, a ki elvégre meg lehetett elégedve; nem úgy a csereajánló hölgy, ki már most átellenese lett annak az idegennek, a ki iránt a kötelezettség ellenszenvét érzi. Utazó hölgyek gyanakodók és hálátlanok.

Az idegent, ki hozzájuk szivességgel közelít, vagy zsebmetszőnek, vagy kalandornak nézik, s egyik kezöket a tárczájukon, másikat a szivükön tartják, nehogy hevenyében ellopja tőlük valamelyiket.

Növelte a gyanút az ismeretlen irányában az a körülmény, hogy az első megszólítás után itélve, az is magyar. És mégis az ő kisérőjük és az ismeretlen nem tesznek egymással úgy, a hogy két magyar szokott tenni, mikor külföldön véletlenül összetalálkozik: kezet szorít, elmondja kölcsönösen kinek híják? E helyett ez a két férfi az első üdvözlés után semmi mondanivalót nem talál egymáshoz, semmi közleni való ujdonságot — most!

Talán ismerik egymást? Ha ismerik, kisérőjük miért nem mutatja be a hölgyeknek a honfitárst? Miért kárhoztatja őt e néma szerepre? Talán fáj nekik valami abban az ismeretségben? A hölgynek tetszett tüntetőleg kimutatni azt, hogy mindezekre nem kiváncsi. Úgy tett, mint a ki tudomást sem vesz a vele szemközt ülőről.

KERESZTÉNY-ZSIDÓ PÁRBESZÉD

A nap a szemébe kezdett sütni, a szél az arczába fútt; az ellen különböző stratagémák vannak a waggon ablakára alkalmazva, a miknek kezeléséhez azonban gyakorlottság és physikai erő kell; a furfangos mechanismusba a hölgy egészen belevesztette minden erőlködését, utoljára is megszánta az utitársa s elintézte a függöny és ablakváltoztatást kivánata szerint.

A hölgy még ezt sem köszönte meg neki, hanem e helyett boszúsan veté magát kerevetébe, ingerülten ejtve ki e zúgolódást: — Oh milyen nyomorult teremtései az Istennek az asszonyok! Ez volt az átellenes válasza. Pedig a szép utitársné felfohászkodására a kötelezett válasz az a trivialis bók lett volna, hogy «oh asszonyom, önök gyöngeségük által uralkodnak mi fölöttünk, erőseken».

E helyett egy ilyen kihivó mondat, a mi még paradoxon is! A hölgy nem tilthatta el magának, hogy elpiruljon.

KERESZTÉNY-ZSIDÓ PÁRBESZÉD - PDF Free Download

Ez a válasz vonatkozott csupán a waggonban megcserélt helyekre; de az sem lehetetlen, hogy ez az idegen annál többet is tud s egyéb helycserére is czéloz. Nem lehetett arczából kivenni.

1. Kunsziget község hivatalos honlapja
2. The Project Gutenberg eBook of Egy az Isten (1. rész) by Mór Jókai
6. Salzburger hírek linkek keresés

Azok a szép, őszinte kék szemek olyan ártatlanul tekintének szemközt, míg az ajk olyan ravaszul mosolygott. A férfinál nem; azt fogva tartja az igézet. Ha tudják, hogy azt a szivet, mely jog szerint az övék, csak az igézet tudja fogva tartani, miért nem hatnak rá e varázszsal? Ha tudják, hogy abban van a hatalom, miért szégyenlik ezt a koronát viselni? A szép szoborarcz, mely nem tud mosolyogni, sok boldogtalan életnek volt már okozója.

EGY AZ ISTEN

De hát miért engedte át a vidám kaczagás varázsát másnak? E szavaknál a másik ifju hölgy felveté fátyolát, tán hogy jobban lássa a beszélőt, s kitünt az alól egy ép oly gyönyörű szoborarcz, mely nem tud nevetni; két nagy bámuló szemmel, hallgató ajkakkal. De az ifju nem láthatott reá, mert átellenesével volt elfoglalva, kit egészen hadilábra állított ez a merész okoskodás.

Ezt kivánja ön egy hitvestől? A szép hölgy tűzbe jött már. Az ifju pedig azt felelé rá: — Valóban nem látom át, hogy mit vétenék vele, ha ezt kivánnám?

A szép szobor arczán annyi változás történt, hogy szemöldei összehuzódtak.